2012-ben a szolnoki Tiszavirág gyalogos-kerékpáros híd nyerte a MAGÉSZ „Év acélszerkezete” díját

A Magész elnöksége egyhangú szavazással úgy döntött, hogy az „Év acélszerkezete nívódíj” kitüntetettje 2012-ben a KÖZGÉP Zrt és Pont-TERV Zrt. legyen, a „A szolnoki „Tiszavirág” gyalogos- és kerékpáros híd tervezése, gyártása és építése” címmel benyújtott pályaműve alapján.

A 2012. ÉVI NÍVÓDÍJAK ÉS DIPLOMA DÍJAK ÁTADÁSA

Nagy József Magyar Acélszerkezeti Szövetség

A már megszokott helyszínen, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés dísztermében, 2012. április 11-én tartotta éves közgyűlését a Magyar Acél szerkezeti Szövetség (MAGÉSZ). Évente, e rendezvény keretében értékelik és adják át a kiemelkedő szak mai színvonalon megvalósult, acélszerkezeti beruházások, építmények alkotóinak (tervező, gyártó, kivitelező) erkölcsi el ismerését, „Az Év Acél szerkezete Nívó díj”-at.

A szakma magyarországi legrangosabb elismerését a Magyar Acélszerkezeti Szövetség 2000-ben alapította és az évek során számos hazai műtárgy, épület, híd, ipari létesítmény stb. nyerte el nem csak kimagasló műszaki megoldásaival, de eleganciájával, egyedi formatervezésével is a Gombos István Ferenczy Noémi-díjas, ötvös-, iparművész, szobrászművész által tervezett és kivitelezett kisplasztikát.

2012-ben az első helyezést „A Szolnoki „Tiszavirág” gyalogos-kerékpáros híd tervezése, gyártása és építése” pályázat nyerte el. Tervezője Pálossy Miklós, Pont-TERV Zrt., gyártója, kivitelezője a KÖZGÉP Zrt. A gyalogos-kerékpáros hidak építése napjainkban ismét előtérbe került nagyvárosainkban. Szolnok városában is a közlekedési kapcsolat kiszolgálása mellett többletelvárásként jelentkezett a műtárgy városképben betöltött központi szerepének megfelelő megformálása. A Tisza-parti városban elkészült, új gyalogoshíd egyben a megújuló város jelképévé is vált. A függesztőrudakkal hálózott, szétnyíló íveivel és rácsos pályatartójával a „tiszavirág” szárnyaihoz és bordázott testéhez hasonlítható, karcsú, légies hídszerkezet méltán vívta ki egyöntetűen a szakma legrangosabb elismerését.

Hasonlóan kiemelkedő színvonalú és műszaki tartalommal bíró pályamű, „A Margit híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciója” című alkotás nyerte el a második helyezést. Itt is komoly csapatmunkáról beszélhetünk, a pályázó az Mh 2009 Konzorcium, vezetőjeként: a KÖZGÉP Zrt., tagjaiként: A-Híd Zrt., Strabag MML Kft. és a tervező konzorcium nevében: a FŐMTERV Zrt. A nívódíjas és helyezett pályaművek nagy eséllyel indulnak a Nemzetközi Acélszerkezeti Szövetség (ECCS) által kiírt nemzetközi pályázaton is.

A Magyar Acélszerkezeti Szövetség „Az Év Acélszerkezete Nívódíj” át adása mellett nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, és figyelemmel kíséri a hazai szakmai utánpótlás alakulását is. Az acélipar hazai fejlődése egyre több felsőfokú képesítéssel rendelkező, kreatív, magasan képzett szakembert igényel. Az utánpótlás hosszú távú megoldásának egyik alapvető feltétele az acélszerkezeti szakma rangjának visszaállítása, emelése. Ezen gondolatok jegyében díjazza a MAGÉSZ azon mérnökhallgatóknak a szakdolgozatát, diplomatervét, akik a szövetség tagvállalatainak profiljához kapcsolódó témában kiemelkedő színvonalú munkával pályáznak az „Acél szerkezeti Diploma Díj” elnyerésére. Az idei év kiemelkedő díjazottjai, Martinovich Kálmán, „Többtámaszú folytatólagos gerendahíd tervezése földrengésre” diplomamunka BSc kategóriában, valamint Nemes Márton, „Víztornyok körüli széláramlások hatásának vizsgálata” diplomamunka, MSc kategóriában. Az „Acélszerkezeti Diploma Díj” – a kezdő szakemberek anyagi támogatása mellett – elsősorban magas szakmai elismerés és egyben lehetőség a korai szakmai elismerés megszerzésére.

Forrás: http://www.consteelsoftware.com/files/sharedUploads/Pdf/MAGESZ/aszerk1202.pdf